A svéd rock és a világ nagy zeneexportőrei

Sokan tekintenek a világ popzenei iparára mint az amerikanizáció eszközére, pedig az USA a nemzetközi zenei exportban (is) elveszítette a versenyképességét, és piacához képest inkább alulreprezentált a zeneiparban. Nagy-Brintannia és Svédország fej-fej mellett vezeti a rangsort, Ausztrália időnként egy jelentősebb produkcióval beelőz.

Joshua Keating tette szélesebb körben ismertté két kiváló közgazdász, Fernando Ferreira és Joel Waldfogel [tanulmányát)(https://repository.upenn.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1045&context=real-estate_papers), akik 1960-tól elemezték 22 nagy zenei piac slágereit. Önmagában az ugyanis nem sokat jelent, hogy viszonylag sok amerikai sláger van a japán vagy az argentin slágerlistán, hiszen Amerika nagy ország, nagy lemeziparral, vagyis sok zenét termel. Az igazán érdekes az, hogy mely országok képesek saját súlyuknál jelentősebb zenei exportra szert tenni, illetve mely országoknak van olyan erős belföldi zenei életük, hogy viszonylag kevés slágert importál.

Music Export Compared to GDP 1960-2007.

Nagy-Britannia 1963-64-bena Beatlesnek köszönhetően meghódította a világpiacot, és lényegében a hetvenes évek végéig a világ rockellátója maradt: jött a Rolling Stones, a Kinks, a Pink Floyd, és persze számos tiszavirágéletű produkció. Természetesen az Egyesült Államokban mindig készült sok és jó zene, de az ország súlyához képest elég kevés.

Ausztrália folyamatosan jött fel a hetvenes években, de mivel egy viszonylag kis gazdaságról van szó, itt egy-egy kiemelkedő produkció húzta fel az ország teljesítményét. Az AC/DC még a vasfüggöny mögött is meghatározó produkció volt. Az ausztrál metál azonban nem sokáig maradt versenyben a nyolcvanas évek brit popjával és új hullámával.

Svédországot sokan kötik össze az ABBA sikerével, pedig az ország folyamatosan produkálja az angol nyelvű popzenét. Bár a csúcsot kétségkívül a nyolcvanas évek jelentették, a kilencvenes években is versenyképesebb volt a brit és a feljövő kanadai exportnál. Svédországban talán a Cardigans jelentett meghatározó produkicót a kilencvenes években. Szerintem a svéc zenei élet a legszínesebb a szcéna méretéhez képest, és a kimagasló teljesítmény nem egy-egy zenekarhoz, hanem komplett szubkultúrák kiszolgálásához kapcsolódik: a svéd pop, indie, metál, punk mind-mind fontos színfolt a zenefogyasztók életében.

Kanada az elmúlt években szintén jól szerepelt, részben angol nyelvű iparágának. Bár számomra Bryan Adams, Leondard Cohen vagy K.D. Lang nemzetközi sikere nehezebben érthető, mint az ABBA vagy a Cardigans áttörése, ez részben ízlés, részben az amerikai-európai piac távolságának a dolga.

Mi következik ebből? Első ránézésre annyi, hogy nem amerika, hanem az angol nyelv tartolt az elmúlt években. Az angol a zene, a szórakozás nyelve, de nem feltétlenül Angliából vagy Amerikából érkezik. Svédország, akárcsak a nehéziparban, igen jól megtalálja a helyét a zeneiparban is, alapos nyelvi és zenei képzésével, és azzal, hogy a zene része a svéd mindennapoknak az iskolától a családi életig.

Sokkal több minden következik magából a kiváló tanulmányból, amely az új gazdaságföldrajz hagyományos eszköztárával elemzi a zene globális diffúzióját, és ilyen módon a vonatkozó szociológiai, antropológiai kutatások kiváló kiegészítője lehet. Számomra egyelőre kevésbé érdekes, hogy egyes országok, például Japán, miért tartanak fenn olyan erős hazai popéletet, de azok, akik rendszeresen a magyar pop állami támogatásáért kiáltanak, azonnal olvassák el a kutatási beszámolót. Az erős hazai zenei piac kialakításának vannak általánosítható nemzetközi tapasztalatai.

Kapcsolódó

Kapcsolódó anyagok